Dr. Tóth Gábor fogorvos

Konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvos

Dr. Tóth Gábor fogorvos

Dr. Tóth Gábor 2014-ben szerezte fogorvosi diplomáját summa cum Laude minősítéssel a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán. Már akkor is fontos volt számára, hogy tudását naprakészen tartsa, ezért rögtön a diploma megszerzése után elkezdte a konzerváló fogászat- fogpótlástan szakképzést a Semmelweis Egyetemen., amit 2017-ben fejezett be kiválóan megfelelt minősítéssel.

Magamról

Tanulmányaim alatt és azt követően is részt vettem tudományos konferenciákon és gyakorlati kurzusokon, melyek elsősorban szakterületem témaköreibe estek:

Ezek mellett folyékonyan beszélem az angol nyelvet így aktív részt tudok vállalni a külföldről érkező betegek ellátásában is.

Praxisom során magánrendelői munkavégzés mellett volt lehetőségem kipróbálni magam üzemfogászati ellátásban és bepillantást nyerni a körzeti rendelés működésébe is, de immár negyedik éve dolgozom a Helvetic Clinics fogorvosaként.

Munkám során fontosnak tartom már a konzultáció elejétől kezdve egy oldott, felszabadult légkör megteremtését, a páciensek türelmes meghallgatását és átfogó információk átadását a szájüregi állapotukról és a tervezett kezelésekről. Úgy vélem, a fogorvosi ellátás egy csapatmunka, melynek részese a páciens is, akinek elképzelései és véleménye meghallgatásával garantált siker lehet a végeredmény.

Amikor épp nem mások mosolyát szépítem, saját fogaim egészségét kockáztatva hódolok gasztronómiai érdeklődésemnek, persze szem előtt tartva az egészséges táplálkozást és életmódot.

Dr. Tóth Gábor fogorvos fontosabb képzései, továbbképzései:

  • Symposium Szeged: Perspektívák a paro-implantológiában, Szeged
  • Symposium Szeged: Perspektívák a paro-implantológiában és esztétikai fogászatban, Szeged
  • Fogászati fotózás kurzus, Semmelweis Egyetem, Budapest
  • Back to the basics – Lenyomatvételi technikák az elméletben és a gyakorlatban, IvoDent Kft., Budapest
  • Lágyszöveti lézerek alkalmazása, VaLid Kft., Budapest
  • Astra Tech Implant System® multi-indicative course, Dentsply Implants, Bécs
  • Biomechanikai elveken alapuló preparációs technikák I. – Anterior, IvoDent Kft., Budapest
  • Dr. Jász Máté: Állkapocsízületi problémák és kezelésük, Arcus Digma II. – belső továbbképzés, Helvetic Clinics, Budapest
  • Mistral tréning, belső továbbképzés, Helvetic Clinics, Budapest
  • Candulor kurzus, belső továbbképzés, Helvetic Clinics, Budapest

Dr. Tóth Gábor fogorvos