Fogászati röntgen értelmezése - Mit is jelent pontosan?

 

Ahhoz, hogy megértsük a fogászati röntgen jelentését, először meg kell tudnunk mit is jelent tulajdonképpen a röntgen, röntgensugár. A röntgensugár valójában egy nagy energiájú elektromágneses sugárzás. A sugárzás során röntgenfoton terjed és ez nagy energiája miatt élettanilag veszélyes kategóriába esik, vagyis ionizáló sugárzás. Legyünk tisztában azzal, hogy minden ember kitett bizonyos mennyiségű természetes sugárzásnak, ami jelen van környezetünkben sugárzás a földből, űrből, élelmiszerekből). Mesterségesen a röntgensugarat röntgencsőben állítják elő. A röntgencső tulajdonképpen egy légritkított térben elhelyezett két elektródát jelent, melyre nagy feszültséget kapcsolva jön létre a sugárzás maga.

Lejátszás

A leggyakrabban az orvostudományban használják, ezen belül rendkívül elterjedt a fogorvosi alkalmazása a diagnosztika területén. A fogászati röntgen tehát diagnosztikai eszköz, mely irányított és rendkívül kontrollált módon használja a fent említett módon mesterségesen előállított röntgensugarat. Használatukhoz fogászati röntgen engedélyeztetés szükséges, mely eljárás ellenőrzi, hogy a telepített berendezés és annak környezete minden jogszabályi előírásnak megfelel.

Fogászati röntgen berendezések típusai

 

Digitális vagy analóg fogászati röntgen

A fogászati röntgen berendezések különböző típusokba sorolhatók és többféleképpen csoportosíthatók. Beszélhetünk analóg (hagyományos) és digitális röntgen készülékekről. Az előbbi során egy hagyományos röntgenfilmre készül a felvétel, amit speciális előhívó berendezés tesz láthatóvá. Utóbbi esetben egy digitális érzékelő (szenzor) rögzíti a sugárzás jeleit, és az eredmény másodperceken belül kiértékelhető a számítógép monitorján. A digitális fogászat ezen vívmánya több számottevő előnnyel rendelkezik az analóg berendezésekhez képest.

  • Azonnali kiértékelhetőség
  • Jóval kisebb sugárterhelés
  • Részletgazdag felvétel
  • Könnyen megosztható formátum

 

2D vagy 3D fogászati röntgen

A másik csoportosítási lehetőség a felvétel típusa szerint történhet. Ennek értelmében beszélhetünk 2D, vagy 3D felvételekről. Míg 2D felvétel elérhető analóg és digitális formában is, 3D fogászati ct felvétel elkészítéséhez digitális fog ct berendezésre van szükség, hiszen a szenzorba csapódott sugarakat egy rendkívül bonyolult számítógépes algoritmus dolgozza fel és alakítja át egy 3 dimenziós képpé.

Az így elkészült felvétel tulajdonképpen szeletekre bontja a megröntgenezett testrészt így ezen szeletek összességéből alakul ki a teljes háromdimenziós kép. A 2D felvételek a felvétel típusa, mérete szerint is osztályozhatók. Beszélhetünk panoráma röntgen felvételről, intraorális röntgen felvételről. Az előbbi egy áttekintő képet ad a teljes fogazatról, míg utóbbi precízebb képet mutat a szájüreg kis területeiről.

 

Fogászati röntgen káros hatásai

 

A fogászati röntgen ionizáló sugárzás, mely mint minden röntgensugárzás káros hatással van az élő szövetekre. Emiatt minden esetben értékelni kell, a diagnosztikai-sugárterhelés arányát és ennek megfelelően kell felelős döntést hozni. A döntés során nagyot nyom a latba annak ténye, hogy a modern berendezések tényleg minimális fogászati röntgen sugárterhelés mellett adnak kifogástalan diagnosztikai lehetőséget.

Ennek ellenére a kérdés eldöntése továbbra is releváns, hiszen az életünk során minket ért sugárzás mennyisége összeadódik, és bizonyos mennyiség fölött sejtkárosító folyamatok okozója lehet. Ennek értelmében sok kicsi akár sokra is mehet, viszont tényleg nem mindegy, hogy a kicsi az mennyire kicsi. Lássuk mindezt számokban.

 

A fogászati CT sugárterhelés mértéke

 

  • A természetes háttérsugárzás ~2-3 millisievert évente;
  • Mellkasröntgen ~0,02 millisievert;
  • Fogászati CT (200 μm voxel méret) normál felbontás ~0,086 millisievert;
  • Fogászati CT (200 μm voxel méret) normál felbontás Ultra Low Dose technológia ~0,02  millisievert;
  • Panoráma felvétel ~0,004-0,01 millisievert;
  • Intraorális röntgenfelvétel ~0,001 millisievert.

 

A fentiek értelmében egy teljes év természetes háttérsugárzásának mennyisége megfelel körülbelül 50 db. fogászati  CT sugárterhelés mennyiségének. Ennek alapján a korszerű berendezések biztonságosnak tekinthetők. A biztonság pedig tovább fokozható az úgynevezett Ultra Low Dose technológia használatával.

 

Fogászati röntgen hatása a terhességre

 

A fogászati kontroll vizsgálatok szükségessége terhesség alatt is fontos, hiszen olyan hormonális változások mennek végbe a várandós szervezetben amik a fogakra is hatással vannak. 

A fogászati röntgen kismamáknak nem javasolt és kerülendő. Ez kifejezett igaz az első trimeszterben, hiszen ilyenkor a legérzékenyebb a magzat a káros hatásokkal szemben. 2 trimesztertől indokolt esetben végezhető célzott röntgenvizgsálat amennyiben feltétlenül szükséges, hiszen a modern berendezések biztonságosak kis sugárterhelésük miatt.

 

Fogászati röntgen és szoptatás

 

Szoptatás alatt fogászati röntgen alkalmazása nem jelent veszélyt, így a gyermek táplálásának ezen módját nem szükséges felfüggeszteni röntgendiagnosztika alkalmazásakor. Azt is érdemes tudni, hogy a nyak alatti területek ólomköténnyel védettek, tehát nem éri sugárzás ezen testrészeket.

Összességében tehát elmondható, hogy a modern fogászati röntgen biztonságos, hiszen kis sugárterhelést jelent a szervezet számára. Rendelőnkben a berendezések kiválasztásának egyik feltétele az volt, hogy a szervezet számára legkíméletesebb legyen és emellet nyújtson rendkívül precíz képalkotást. Amennyiben szeretne biztonságos módon képet kapni fogainak aktuális állapotáról, jelentkezzen be hozzánk a +36 1 690 1304-es telefonszámon.

GYIK - Gyakori kérdések a fogászati röntgen káros hatásaival kapcsolatban

Mennyi fogászati röntgen káros?

Erre a kérdésre nehéz mennyiségi választ adni, hiszen a röntgensugárzás, önmagában káros az egésszégre. Az új berendezések azonban még ismételt felvétel mellett is biztonságosak, hiszen minimális sugárterheléssel járnak. A régi röntgen berendezések sokkal nagyobb sugárterhelés jelentenek a szervezetre, ezért célszerű modern eszközparkkal rendelkező fogászatot felkeresnie, ilyen a Helvetic Clinics is.

Látható a röntgen sugár?

A röngen sugárzás szabad szemmel nem látható, ezért felvétel készítésekor a röntgen gép sípoló hangot ad!

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Gáspár László

„Annyira kedvesek és annyira profik...."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Járai Máté, színész

"Professzionális hely, próbáljátok ki!"

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Járai Kira

"Maximálisan meg voltam elégedve, még fehérebbek lettek a fogaim..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Tamás

„Mindig azt éreztem, hogy meghallgatnak..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Vidosa Noémi

"Bárkinek jó szívvel ajánlom a klinikát, mert minden kezelés fájdalommentes..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Cseke Katinka

„Egyszerűen csoda a doktor úr és a doktornő"

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Tarján Zsófia, Honeybeast

"Gyakorlatilag egy élményben veszek részt, pedig fogászati kezelésen voltam."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Hatvani Mátyás

"A beavatkozás abszolút fájdalommentes volt, későbbiekben is őket fogom választani..."

Lejátszás

Elégedett pácienseink véleménye

Páciens vélemények a Helvetic Clinicsről

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Kiss Ernő Zsolt színművész

"Azt éreztem, hogy biztonságban vagyok..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Horvát János

"...elment 20 esztendő, s azóta mi együtt vagyunk..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Siroki Tamás

"A műtét nagyon fájdalommentes volt, már au injekciót sem éreztem egyáltalán..."

Lejátszás

Elégedet páciensünk, Bogdán Réka

"Nagyon fájdalommentesen és nagyon profin oldotta meg ezt a helyzetet..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Jeroem

"Meglepődtem, mert ilyen magas színvonalú fogászatot nem láttam életemben..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Móni

"Azonnal jól érzed magad, ha ide bejössz..."

Áraink

Panoráma röntgenfelvétel

CT felvétel

Orvosaink

Dr. Segatto Emil PHD, fogszakorvos

  • State of the Art Fogszabályozás
  • Arc-esztétikai elemzések
  • Orthognát sebészeti beavatkozások alkalmazása
  • Aktív önligírozó bracketek használata
  • Szkeletális horgonylatok
  • Sínes kezelések