Bölcsességfog kisokos: amit tudni érdemes

A bölcsességfog kisokos oldalunkon a harmadik nagyőrlő fog általános tudnivalóiról olvashat. A bölcsességfog húzásról és a bölcsességfog műtétről egyéb témába vágó cikkeinkben tájékozódhat.

A bölcsességfog jelentése: melyik fogunk az és mennyi van belőle?

 

Mi a bölcsességfog?

A bölcsességfog az utolsó fog az állkapocsban. Jóval azután, hogy a maradó fogak felváltják a tejfogakat, valamikor 17 és 21 éves kor között kezdenek nőni leghátul, a második nagyőrlő fogak mögött a bölcsességfogak (harmadik nagyőrlő, 8-as fog). 

 

Hány bölcsességfog van?

Mindkét fogíven 2-2 ebbe a csoportba tartozó fogunk van. Ennek értelmében a 32 fogunkból 4 fog tartozik ebbe a csoportba, 28 pedig a többi fog csoport része.

A bölcsességfog növekedés, a 8-as fog evolúciója

 

Milyen érzés, ha nő a bölcsességfog?

Bölcsességfog ferdén nő

A bölcsesség fog az utolsóként előtörő maradó fog az ember szájában. Esetenként előfordul, hogy alvó állapotban marad és egyáltalán nem tör elő életünk folyamán. A bölcsességfog növése általában szakaszosan történik, így aktívabb periódust, nyugalmi szakaszok követnek. 

A szakaszos növekedés folyamán alakul ki fokozatosan a bölcsességfog gyökere is. A fog növekedése során sokszor feszítő érzés, feszülés, kisebb nagyobb fokú szájzár tapasztalható.

Csak nagyon kevesen tartoznak azok közé, akiknél minden gond nélkül, észrevétlenül bújik elő minden 8-as fog és szintén nagyon ritka, hogy a kinőtt fogak számára elegendő hely áll rendelkezésre.

A bölcsességfog evolúciója

 

Az evolúciós fejlődés során – a táplálkozás változása miatt – az állcsontunk mérete csökken, ezért ezek a fogak egyre több embernél hiányoznak. Sok esetben az evolúciós fejlődés a fog méretében alakjában nyilvánul meg. Megfigyelt tendencia, hogy sokszor csökevényes bölcsességfog bújik elő, vagy normális formájú, de méretileg kisebb fog is előfordulhat. Ezektől az elváltozásoktól nem kell megijedni, hiszen ezek természetesek.

A bölcsességfog probléma oka: helyhiány, kedvezőtlen elhelyezkedés

 

Az a harmadik nagyőrlő fog, ami egészségesen és megfelelő helyzetben tör elő, általában nem okoz gondot. Sajnos azonban a legtöbb esetben nem ez történik, és olyan probléma jelentkezhet, ami által a bölcsesség fog eltávolítás  indokolttá válik. 

 

Helyhiány: nem elég nagy az állkapocs mérete

Gyakran nem elég nagy az emberi állkapocs ahhoz, hogy állcsontonként mind a 16 fogunk szabályosan elférjen benne. 

A szűkös hely miatt a harmadik nagyőrlők visszamaradhatnak, vagyis nem törnek elő teljesen az íny felszíne alól, vagy a bölcsességfog nővése nem a megfelelő helyen történik. Nőhetnek oldalirányba, előbújhatnak részlegesen az ínyből, vagy rejtve maradhatnak teljesen. Legtöbbször azért okoznak fájdalmas tüneteket, mert részleges előtörésük miatt bölcsességfog gyulladás alakul ki a fog körüli szövetekben.

 

Kedvezőtlen hátsó elhelyezkedés

Az elégtelen hely mellett  a fogak hátsó pozíciója megnehezíti, vagy lehetetlenné teszi azok megfelelő tisztítását is. A nehezen tisztítható felszínek pedig könnyen baktériumok felszaporodásához vezetnek, ami kedvezőtlen folyamatokat indíthat el.

 

…most lássuk, hogy a fenti okok milyen következményekhez vezethetnek

Bölcsességfog fájdalom és egyéb tünetek, elváltozások

 

Pácienseink gyakran fordulnak hozzánk az alábbi akut problémákkal:

  • bölcsességfog körüli gyulladás ( gyulladt bölcsességfog );
  • bölcsességfog ínygyulladás, részben előtört vagy íny alatt növekvő fogak melletti ínygyulladás alakul ki;
  • bolcsesseg fog fájdalom;
  • szájzár; állkapocs ízületi fájdalom jelentkezik;
  • torlódott fogak, feszülés az állcsontban  a harmadik nagyőrlő nyomása miatt;
  • a fog elszuvasodik (lyukas bölcsességfog).
Bölcsességfog gyulladás

Bölcsességfog gyulladás

 

A leggyakrabban jelentkező probléma a gyulladt bölcsességfog kialakulása. Ez a legtöbb esetben nem is magának a fognak, hanem a környező szöveteknek a gyulladását jelenti, hiszen a nem megfelelően előtört fog mellett, az íny alatt nem tisztítható terület jön létre, ami a baktériumok megtelepedésének melegágya.

Bölcsességfog ínygyulladás

 

A fentiek tükrében a felhalmozódott baktériumok ínygyulladás kialakulásához vezetnek a bölcsességfog körül. A részben előtört 8-as fog körül ez nagyon gyakori, hiszen ilyenkor a fog bizonyos részét mégy íny borítja, ami alatt egy tisztíthatatlan terület jön létre. Az így kialakult bölcsességfog ínygyulladás komoly fájdalmat okozhat.

 

Bölcsességfog fájdalom

 

A gyulladt bölcsességfog szövődményei közül a fájdalom a leggyakoribb. Ez általában gyulladás következtében alakul ki. A fájdalom intenzitása különböző lehet de általában összefügg a gyulladás mértékével.

 

Gyulladt bölcsességfog kezelése házilag, fájdalom otthoni kezelése

 

Ha a bölcsességfog fáj, indokolt lehet fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő gyógyszerek alkalmazása, hogy átvészeljük az időt amíg megérkezik a fogorvosi segítség.

A bölcsességfog fájdalom csökkenthető a házi praktikák közül a terület alapos tisztítása, szájöblítő használata útján, hiszen a gyulladás ezáltal kordában tartható, így a bölcsességfog fájdalom csökken.

Kezelhető a begyulladt bölcsességfog antibiotikum útján is (antibiotikum kúra ), de ez minden esetben tüneti kezelést jelent csak és mint műtétet előkészítő kezelést használjuk. Antibiotikumot csak orvosi rendelvényre szedjünk!

Javasoljuk, hogy mihamarabb keresse fel kollégáinkat, hiszen megfelelő terápia hiányában a tünetek könnyen fokozódhatnak.

 

Szájzár, állkapocs ízületi fájdalom

 

A gyulladt bölcsességfog szövődménye lehet a szájzár kialakulása. Ilyenkor a rágóizmok gyulladása miatt kisebb vagy nagyobb szájzár és szájnyitási korlátozottság alakul ki. Szájzár ellen gyors segítséget nyújtanak szájsebészeink.

 

Torlódott fogak, feszülés

 

Sokszor a helyhiány miatt a 8-as fogak nyomást gyakorolnak az előtte álló fogakra, ezek elszuvasodhatnak, vagy az alsó és felső metszőfogak torlódásához, szabálytalan elhelyezkedéséhez vezethetnek. Az alsó állkapocsban futó ideg sokszor közel helyezkedik el a harmadik nagyőrlő fog gyökereihez, emiatt a bölcsességfog zsibbadás érzet okozója is lehet.

 

Szuvas bölcsességfog

 

A lyukas bölcsességfog fogorvosi ellátása is nehézkes, hiszen sok esetben nem férünk hozzá megfelelően, hiszen ez a leghátsó fogunk, így a kezelés sok esetben kivitelezhetetlen, ezért a fogat el kell távolítani. Amennyiben a hozzáférés biztosított, és a fog számára elegendő hely áll rendelkezésre, úgy kompozit tömés készíthető a fogba.

Bölcsességfog húzás közben

Bölcsességfog gyulladás kezelése és egyéb elváltozások gyógymódja

 

A fenti problémák a leggyakrabban a harmadik nagyőrlő fog eltávolítás által oldhatók meg megnyugtató módon. A Helvetic Clinicsben a ma elérhető legkíméletesebb technikák alkalmazásával felkészült szájsebész – parodontológus szakorvosok végzik a bölcsesség fog húzást. Szükség is van erre, mivel ez a szájsebészeti beavatkozás sokszor összetett szájsebészeti műtétet jelent.

Minden esetben csak klinikai- és röntgenvizsgálatot követően állapítható meg, hogy szükséges-e a bölcsességfog eltávolítás.

Két lehetőségünk van:

  • a komplikációkat megelőzve még preventíven,
  • vagy a panaszok megjelenése után már terápiásan történik  a fog eltávolítása.

Érvek a bölcsességfog eltávolítás mellett

 

A fog  eltávolítás általában a következő esetekben indokolt:

  • Amikor a fog csak részben tört elő. 
  • Ha a fog tovább nő annak ellenére, hogy nincs számára elég hely, ilyenkor feszülés tapasztalható a szomszédos fogak területén is. 
  • Sikeres fogszabályozó kezelés elérése érdekében.
  • Ha tályog vagy krónikus gyulladás jelenik meg a fogon és annak környezetében.
  • Bölcsességfog ciszta esetén (ciszta a fogon).

Mikor forduljunk szakemberhez?

 

  • Kisugárzó fájdalom, duzzanat, rossz lehelet esetén.
  • Ha gyulladás tapasztalható, vagy a bölcsességfog mellett genny ürül.
  • Szájnyitási korlátozottság, szájzár alakul ki.
  • Ha nyomó feszítő érzés vagy zsibbadás jelentkezik.

Bölcsességfog konzultáció

 

Bejelentkezés után a konzultáció alkalmával a szájsebész a klinikai vizsgálat során megvizsgálja a szánkat és az esetek nagy részében képalkotó berendezés segítségével röntgen felvételt készít (panoráma röntgen, fogászati ct). 

Az adatok alapján döntést hoz arról, hogy egy egyszerű foghúzás, vagy bölcsességfog műtét szükséges-e a az alsó vagy a felső bölcsességfog eltávolításához. Mindkét esetben helyi érzéstelenítésben történik a beavatkozás.

Lejátszás

Bölcsességfog eltávolítás Budapest belvárosában

 

Amennyiben a bölcsességfog probléma tünetei jelentkeznek Önnél és szeretné kíméletes megoldást találni, jelentkezzen be hozzánk egy szájsebészeti konzultációra. Bölcsességfog eltávolítás Budapest belvárosában lévő rendelőnkben elérhető a +36 1 690 1304-es telefonszámon történő bejelentkezés után, vagy e-mailben. Várjuk hívását!

GYIK - Gyakori bölcsességfog kérdések

Mit tegyek bölcsességfog fájdalom ellen?

Szájsebész szakorvossal történő konzultációt javasolunk, a találkozóig pedig nagyon alapos fogmosás és szükség esetén fájdalomcsillapító gyógyszer szedése javallt.

Gyakori a bölcsességfog fájdalom kisugárzása?

Igen ez gyakran előfordul, főleg alsó fogak esetén.

Milyen erzes ha no a bolcsessegfog?

A fog növekedésének érzete egyénenként változó. Általában szakaszosan nő, tehát egy aktívabb periódust egy nyugalmi szakasz követ. Nyomás, feszülés jelentkezik általában az érintett területen. Ínygyulladás is gyakori a fog mellett.

Hány bölcsességfog van?

Összesen négy harmadik nagyőrlő fogunk van abban az esetben ha nincs csírahiány. Ez utóbbi az evolúciós fejlődés miatt egyre gyakoribb.

Lyukas bölcsességfog esetén mi a teendő?

Szuvas fog esetén, mindig meg kell vizsgálnunk a fog hosszútávú prognózisát. A kezelés megfelelő megválasztása során mérlegeljük azt, hogy mit nyerünk és mit veszítünk a fog megtartásával. Amennyiben megfelelő hely biztosított a fog számára, tisztítás szempontjából elérhető, és segíti a rágófunkciót, indokolt lehet a fog betömése. Ha a fenti feltételek nem adottak javasolt inkább a fog eltávolítása.

Mit jelent az impaktált bölcsességfog?

Az áttörésben visszamardt, vagyis valamilyen akadály miatt kinőni nem tudó fogat hívjuk így. 

A bölcsességfog mennyi idő alatt nő ki?

Lassan, évek alatt fejlődik ki és tör elő a harmadik nagyőrlő fog, de sokszor olyan is előfordul, hogy kifejlődés után nem, vagy csak részlegesen bújik elő.

A bölcsességfog közel van az ideghez, mit lehet tenni?

Az alsó fogív esetén előfordulhat, hogy az utolsó őrlőfog gyökerei közel fekszenek az idegcsatornához. Ilyen esetben alapos ct diagnosztika, és megfontolt döntés szükséges a kezelést illetően.

Bölcsességfog vélemények

Berci

Nagyon kedves, segítőkész és rugalmas volt mindenki. Bölcsességfog húzásra mentem. Minden úgy volt ahogy előre megbeszéltük. Szép, tiszta az egész rendelő. Ügyesen és gyorsan dolgozott a fogorvos. Ajánlom a klinikát! :)

Csillag Csillag Csillag Csillag Csillag
Keszthelyi Berci értékelése logo

Angéla

„Maximálisan ajánlani tudom a klinikát, sok éve járok ide, felkészült orvosok stabil szaktudással. Dr. Csák Boglárka doktornő az orvosom, aki végtelenül türelmes és kedves, a kezelések pedig mindig fájdalommentesek. Bölcsességfog eltávolításon Dr. Lukács Lászlónál, majd a következő kettő esetében Dr. Bendes Balázsnál jártam, minden gyorsan és fájdalommentesen zajlott. A rendelő nagyon szép, igényes, rendezett.“ ... Tovább olvasom

Csillag Csillag Csillag Csillag Csillag
M. Angéla értékelése logo

Clinton

„Már öt éve járunk erre a csodálatos fogászati ​​klinikára. A részletekre és a minőségre való odafigyelésük felülmúlhatatlan. Volt szerencsém gyökérkezelés, bölcsességfog eltávolítás, koronák, tömések, betétek készítésén, fogászati ​​műtéteken (törött fogon) részt venni, mind szakszerűen és nagy odafigyeléssel oldották meg. Nem tudjuk eléggé ajánlani ezt a rendelőt, ráadásul nagyon versenyképesek az árak és nagyon előzékenyek és alkalmazkodóak.“ ... Tovább olvasom

Csillag Csillag Csillag Csillag Csillag
P. Clinton értékelése logo

Dávid

„Berkei doktornál jártam bölcsességfog eltávolításon. Nagyszerű körülmények, fájdalommentes, kiváló ellátás. Mindenkinek ajánlom!“

Csillag Csillag Csillag Csillag Csillag
F. Dávid értékelése logo

Fruzsina

„Pozitív fogadtatás már a recepción. Kedvesek és segítőkészek voltak. Dr. Bárka Csanád volt a kezelőorvosom, gyorsan és fájdalommentesen távolította el a bölcsességfogaimat. A műtétek során az asszisztensek is hasonló profizmussal dolgoztak, mint Ő. Előtte egy átfogó tájékoztatást adott, ami megnyugtatott a kezelésemet illetően. A gyógyulásom is problémamentesen történt. Nyugodt szívvel ajánlom a klinikát, annak is aki egyébként retteg a fogorvostól." ... Tovább olvasom

Csillag Csillag Csillag Csillag Csillag
Fruzsina értékelése logo

Szabi

„Én egy elég összetett problémával fordultam a Helvetic Clinics-hez. Reflux betegségem mellé egy éjszakai fokcsikorgatással is problémáim voltak. Ennek eredményeképp lecsiszoltam a koronáimat. A legfőbb panasz egy ezidáig ismeretlen fájdalom volt, mellyel jártam már több fogászaton és szájsebészeten is. A Helvetic Clinics-nél megoldást találtak minden problémámra. Dr. Bárka Csanád-nál jártam bölcsességfog húzáson, amiből semmit nem éreztem. Bátran ajánlom mindenkinek! Dr. Berkei Gábor végzett el egy esztétikai koronahosszabbító műtétet a felső front fogaknál. Nagyon féltem ettől a beavatkozástól, de alaptalan volt a félelmem. Gyors és fájdalommentes volt a beavatkozás, ami teljesen megváltoztatta a mosolyomat.Dr. Kis Patrik volt a kezelőorvosom. Nála jártam gyökérkezelésen, a beavatkozáskor semmi fájdalmat nem éreztem, majdnem el is aludtam közben :) Készítettek nekem egy terápiás sínt, mivel az ismeretlen fájdalmat az állkapocsízület okozta és a sín viselésétől ez normalizálódott. Végül új koronák kerültek a fogakra, melyek mind komfort, mind esztétikum szempontjából számomra tökéletesre sikerültek. Ezúton is köszönöm a végtelen precizitást, a kedvességet és a türelmet. Köszönöm a recepciósok és az aszisztensek kedvességét, külön köszönöm Nagy Zsuzsannának, aki végig biztatott és segített ezen időszak alatt. A legjobb fogászat ahol eddig jártam, ajánlom mindenkinek!“ ... Tovább olvasom

Csillag Csillag Csillag Csillag Csillag
Sz. Szabi értékelése logo

Petra

„Nagyon kedves, és hozzáértő a személyzet minden része, a recepcióstól kezdve a szakorvosig. Dr. Bendes Balázs kb 1 perc alatt húzta ki a bölcsességfogamat, fájdalom nélkül. Örök hálám! Nagyon örülök, hogy megtaláltam ezt a fogaszatot, garantáltan nem megyek soha többet máshova."

Csillag Csillag Csillag Csillag Csillag
Simon Petra értékelése logo

Yee M. T. (EN)

„A kiszolgálás jó, a személyzet (Ágnes és a recepciósok) nagyon kedvesek és segítőkészek, a fogorvosok (Dr. Bárká Csanád segített eltávolítani a bölcsességfogomat, Kocsis Anna, aki tisztította a fogaimat) profik, minden tiszta és rendezett."

Csillag Csillag Csillag Csillag Csillag
Yee M. T. (EN) értékelése logo
Lejátszás

Elégedett páciensünk, Gáspár László

„Annyira kedvesek és annyira profik...."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Járai Máté, színész

"Professzionális hely, próbáljátok ki!"

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Járai Kira

"Maximálisan meg voltam elégedve, még fehérebbek lettek a fogaim..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Tamás

„Mindig azt éreztem, hogy meghallgatnak..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Vidosa Noémi

"Bárkinek jó szívvel ajánlom a klinikát, mert minden kezelés fájdalommentes..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Cseke Katinka

„Egyszerűen csoda a doktor úr és a doktornő"

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Tarján Zsófia, Honeybeast

"Gyakorlatilag egy élményben veszek részt, pedig fogászati kezelésen voltam."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Hatvani Mátyás

"A beavatkozás abszolút fájdalommentes volt, későbbiekben is őket fogom választani..."

Lejátszás

Elégedett pácienseink véleménye

Páciens vélemények a Helvetic Clinicsről

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Kiss Ernő Zsolt színművész

"Azt éreztem, hogy biztonságban vagyok..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Horvát János

"...elment 20 esztendő, s azóta mi együtt vagyunk..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Siroki Tamás

"A műtét nagyon fájdalommentes volt, már au injekciót sem éreztem egyáltalán..."

Lejátszás

Elégedet páciensünk, Bogdán Réka

"Nagyon fájdalommentesen és nagyon profin oldotta meg ezt a helyzetet..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Jeroem

"Meglepődtem, mert ilyen magas színvonalú fogászatot nem láttam életemben..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Móni

"Azonnal jól érzed magad, ha ide bejössz..."

Áraink

24 000 Ft

Fogeltávolítás

39 000 Ft

Sebészi fogeltávolítás

56 000 Ft

Sebészi fogeltávolítás komplikált

Orvosaink