Dr. Kunszt Alexandra fogorvos, fogszakorvos

Dr. Kunszt Alexandra fogorvos, endodontus szakorvos

 

Dr. Kunszt Alexandra 2018-ban végzett a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán.
Egyetemi évei alatt szakmai tudását klinikai tehetséggondozó programban való részvétellel
bővítette az egyetem klinikáin. Ezután 3 éves szakképzését a Semmelweis Egyetem
Helyreállító Fogászati és Endodonciai Klinikáján teljesítette, ahol a járóbeteg szakellátás
mellett oktatóként a fogorvostan-hallgatók képzésében is részt vett. 2023-ban sikeres
szakvizsgát tett endodontia szakirányon. 2020 óta a Magyar Endodontiai Társaság tagja.
Folyékonyan beszél angol nyelven.

Magamról


Már gyermekkoromban megfogalmazódott bennem a gyógyítás iránti vágy, ám akkoriban
csupán gyomnövényekből kotyvasztottam gyógyító főzetet családtagjaim számára. A
továbbiakban kikristályosodott, hogy precizitást, a kézi finommozgások magasszintű
koordinációját és teljes odafigyelést igénylő szakterületen szeretnék tevékenykedni, így a
fogorvoslás irányába vettem az utat. Fő területem a nagyítás alatt, fogászati operációs
mikroszkóp segítségével végzett endodontiai ellátás (gyökérkezelés). Kezeléseim során
igyekszem a legjobb tudásommal, a páciens kényelmét szem előtt tartva a gyógyítás és az
alkotás kettősségét közös nevezőre hozni.

 

Fontosabb továbbképzések

 

  • Célkeresztben a cementek, 3M Health Care Academy; Budapest (2017)
  • Biomechanikai elveken alapuló preparációs technikák I. - Anterior régió; Budapest (2018)
  • Megoldások a digitális világban; Budapest (2018)
  • Direct Anterior Restorations; Bécs (2020)
  • ’M-learning’ Endo Season with Y. Terauchi, A. Castellucci, G. Debelian, D. Ricucci, T. Al-Nahlawi; online tanfolyam (2021)
  • Alapszíntű Implantológiai Tanfolyam; Budapest (2021)
  • Curaprox iTOP tanfolyam; Budapest (2022)
  • Biennial Congress, European Society of Endodontology; Budapest (2022)
  • CAD/CAM training, Planmeca Digital Academy; Helsinki (2023)
  • Digitális Fogászati Egyesület II. Kongresszusa; Budapest (2023)

Specialitásaim

Barázdazárás: A fogszuvasodás megelőzése

A mély barázdákból a legmegfelelőbb tisztítással sem lehet sokszor a lepedéket és ételmaradékot tökéletesen eltávolítani. Az ilyenkor gyakran alakul ki fogszuvasodás a barázdák mélyén. Erre a problémára ad megnyugtató megoldást a barázdazárás.

Első találkozás, konzultáció

Az első találkozás alkalmával átbeszéljük Önnel fennálló panaszait, feltérképezzük fogászati problémáit, megtervezzük, hogy milyen beavatkozásokra van szüksége, majd részletes kezelési tervet készítünk.

Esztétikai fogászat

Esztétikai fogászat körébe tartozik minden olyan fogászati beavatkozás, ami javítja a fogak megjelenését, esztétikáját, az arc harmóniáját. Tudjon meg többet!

Esztétikus inlay tömés, fogbetét, kerámia betét

A fogak szöveteinek nagy mértékű hiánya, régi, hatalmas tömések eltávolítása vagy gyökérkezelés után javasolt a betétek készítése. Olyan, fogtechnikus által készített restaurátum, amit amegfelelő előkészítés után ragasztunk a fogba, ezáltal csökkenti a fog törésének esélyeit.

Fogászati érzéstelenítés módszerei, érzéstelenítő fajták

Mikor jó a lidokain spray, vagy az érzéstelenítő zselé? Érzéstelenítés lépései, eszközei, szövődményei, zsibbasztás terhesség alatt. Tudjon meg többet!

Foghiányok kezelése, a kihúzott fog következményei

Egy fog eltávolítása foghiány kialakulását eredményezi. A foghiány ellátása, a fogak pótlása nem csak esztétikai okból fontos, a rágófunkció helyreállításához is szükséges. Emellett a fogak helyreállítása a beszédhez, a szavak képzéséhez is elengedhetetlen.

Foghíd - avagy fogpótlás híd segítségével: árak, fajtái

A hiányzó fogak pótlásának egyik lehetséges, hagyományos módja. Feltétele, hogy legalább 2 szomszédos fog álljon rendelkezésre a híd megtámasztására.

Fogkorona, cirkónium korona árak, tudnivalók

A fog korona nagy részének elvesztése esetén már csak korona készítésével pótolható a hiányzó fogszövet. Ennek elkészítéséhez fogtechnikus segítségét vesszük igénybe.

Gennyes fog tünetei, kialakulása, kezelése

A fog mellett kialakuló gennyes gyulladásnak több oka is lehet. Legtöbbször vagy a fogbél gyulladása és elhalása, vagy a fog melletti szövetek, a fogágy akut gyulladása okozza. Legjellemzőbb tünetei a duzzanat, fájdalom, kezelése, megszüntetése nagyon fontos.

Gyökérkezelés: a foggyökér gyulladás kezelése

A fertőzött, elhalt gyökerű fogak hosszú távú megmentésének egyetlen lehetséges módja. Nagy precizitást, tapasztalatot igénylő, technika érzékeny beavatkozás, amivel akár még a nagyon rossz állapotban lévő fogak is megmenthetőek lehetnek.

Hogyan készül a kompozit tömés? Fogtömés árak, tudnivalók

A fogtömés a fogszuvasodás legegyszerűbb és legkonzervatívabb kezelési módja, amivel gyorsan esztétikus eredmény érhető el.

Implantátumon rögzülő korona és híd

A hiányzó fogak pótlásának ma ismert legmodernebb, leginkább szövetbarát módja. A még meglévő fogak túlterhelése, lecsiszolása nélkül állíthatjuk helyre a rágószerv funkcióit.

Kiesett fogtömés

A kiesett fogtömés sokakat elsőre megrémíthet, viszont a gond könnyen helyreállítható. Mit kell tenni ezesetben? A Helvetic Clinics cikkjében megtalálja!

Mitől fájhat a fogam?

A fogfájás leggyakoribb oka a fogak szuvasodása, de okozhat fogfájást egyéb gyulladásos állapot is. Ezek időben történő felismerése és kezelése a legegyszerűbb módja a fájdalom megszüntetésének.

Panoráma röntgen, fogászati CT, CBCT röntgen diagnosztika

A legmodernebb digitális diagnosztikai eszközök segítenek fogászati problémájának feltárásában.

Rendelési idő

Hétfő: 8-14
Kedd: 14-20
Szerda: 14-20
Csütörtök: 8-14
Péntek: 8-20

Ilyen volt, ilyen lett!

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Gáspár László

„Annyira kedvesek és annyira profik...."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Járai Máté, színész

"Professzionális hely, próbáljátok ki!"

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Járai Kira

"Maximálisan meg voltam elégedve, még fehérebbek lettek a fogaim..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Tamás

„Mindig azt éreztem, hogy meghallgatnak..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Vidosa Noémi

"Bárkinek jó szívvel ajánlom a klinikát, mert minden kezelés fájdalommentes..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Cseke Katinka

„Egyszerűen csoda a doktor úr és a doktornő"

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Tarján Zsófia, Honeybeast

"Gyakorlatilag egy élményben veszek részt, pedig fogászati kezelésen voltam."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Hatvani Mátyás

"A beavatkozás abszolút fájdalommentes volt, későbbiekben is őket fogom választani..."

Lejátszás

Elégedett pácienseink véleménye

Páciens vélemények a Helvetic Clinicsről

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Kiss Ernő Zsolt színművész

"Azt éreztem, hogy biztonságban vagyok..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Horvát János

"...elment 20 esztendő, s azóta mi együtt vagyunk..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Siroki Tamás

"A műtét nagyon fájdalommentes volt, már au injekciót sem éreztem egyáltalán..."

Lejátszás

Elégedet páciensünk, Bogdán Réka

"Nagyon fájdalommentesen és nagyon profin oldotta meg ezt a helyzetet..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Jeroem

"Meglepődtem, mert ilyen magas színvonalú fogászatot nem láttam életemben..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Móni

"Azonnal jól érzed magad, ha ide bejössz..."