Mi az esztétikai fogászat jelentése?

 

Esztétikai fogászat tárgykörébe tartozik minden olyan fogászati beavatkozás, ami valamilyen módon javítja a fogak megjelenését, esztétikáját, az arc harmóniáját, vagyis azokat a kezeléseket értjük alatta, amik szebbé teszi mosolyunkat. A korszerű fogorvoslás három fő szempontot tart iránymutatónak fogpótlás készítésekor:

Lejátszás
  • esztétika, megjelenés;
  • megfelelő fogérintkezés, harapás, vagyis funkció (állkapocs fájdalom ellen);
  • fonáció, vagyis hangképzés.

Az idők folyamán ez a három szempont nem egyforma mértékben kapott hangsúlyt így nem egyformán fejlődött. Mára azonban minden fogászati kezelésnél mindhárom kritériumot szem előtt kell tartanunk. Természetesen a fogesztétika és az ezzel foglalkozó esztétikai fogászat, kiemelt területnek számít, hiszen ez azonnal szembeötlő eredményeket hoz.

Miben segíthetnek önnek az esztétikai fogászat egyes szakterületei?

 

Az esztétikai fogászat segítséget nyújt Önnek abban, hogy fogai szebbek, mosolya megnyerőbb legyen. A látványos eredményeket speciális esztétikai kezelések alkalmazásával, szépészeti eljárásokkal, megfelelő fogászati anyagok és technikák felhasználásával érjük el, amihez társul esztétikai specialistáink folyamatosan fejlesztett elméleti tudása és évtizedes nemzetközi gyakorlata.

Az esztétikai fogászat célja, hogy minél kellemesebb, minél megnyerőbb megjelenést adjon Önnek. Ez nem egyszerűen a fogak szebbé tételét jelenti, hanem egy komplex szemléletet, amelynek keretében kezelőorvosa a természeteshez hasonló helyreállításokat és korrekciókat végez fogain ügyelve az anatómiai funkciókra is.  

Ebben a szemléletben tudatosan tervezzük az esztétikai fogászat alapelemeit:

  • az arc formáját;
  • az állkapocs ízületek pozícióját;
  • a fogak alakját és formáját;
  • a fogak tengelyállást;
  • a fogak színét és árnyalatait;
  • az arányokat és a szimmetriát;
  • az íny- és mosolyvonal lefutását;
  • az egészséges hangképzést.
Esztétikai fogászat eredmény

Ha Ön nem tökéletesen elégedett fogainak megjelenésével, akkor ezzel egyáltalán nem kell együtt élnie. A Helvetic Clinics esztétikai fogászat szolgáltatásai között, olyan megoldásokból közül választhat, amellyel fogainak megjelenése és mosolya látványos változáson megy keresztül.

Hogy pontosan melyik esztétikai fogászati kezeléssel érhetjük el a legoptimálisabb eredményt az Ön esetében, az csak egy személyes fogászati konzultáció alkalmával derül ki, hiszen az ideális kezelési terv felállításához pontos információra van szükségünk:

  • az Ön elképzeléseiről az ideális esztétikai megoldást illetően;
  • fogainak aktuális állapotáról;
  • arcformájáról;
  • fogak érintkezéséről.

 

Esztétikai fogászati konzultáció a Helvetic Clinincsben

 

Ha megszületett Önben a változás, a szép fogak iránti igénye, akkor öt egyszerű lépésében el is indulhatunk a megvalósítás útján egy személyes konzultáción, amely így zajlik a rendelőnkben:

Időpontot foglal egy esztétikai fogászati konzultációra (+36 1 690 1304) majd ellátogat a rendelőnkbe.

A konzultáció alkalmával kezelőorvosa megvizsgálja Önt (szükség esetén kíméletes digitális diagnosztikai eszközök, fogászati röntgen igénybevételével) és részletesen megbeszélik elképzeléseit az ideális esztétikai megoldásról.

A megbeszélés, a vizsgálat és a digitális diagnosztikai eredményeit összesítve kezelőorvosa felállítja az ideális kezelési tervet és erről részletes árajánlatot készít írásban, garanciával.

Amennyiben az ajánlat elnyeri a tetszését, akkor egy következő kezelési alkalommal kezelőorvosa előkészíti a fogakat az esztétikus fogpótláshoz, lenyomatot vesz azokról, amit elküld az épületen belül működő fogtechnikai laboratóriumba, amely elkészíti az esztétikai fogászati fogpótlását.

Egy következő kezelési alkalommal kezelőorvosa bepróbálja a tudatosan megtervezett és korszerű technológiaival elkészített fogpótlását és ha mindent rendben talál anatómia, hangképzési és esztétikai szempontból is, akkor véglegesen rögzíti azt.

Ettől a pillanattól kezdve Ön már élvezheti is új mosolyának minden előnyét és fogadhatja az elismerő pillantásokat.

Szakorvos tanácsa

 

Az esztétikai fogászat soránk alkalmazott beavatkozásokkal mosolyt szépítünk, megváltoztathatjuk a fogak formáját, hosszát, megjelenését. Nagyon sok fogszépítő lehetőség közül választhat, így ha foghiánya van, vagy nem elégedett fogai megjelenésével, nem kell mást tennie mint bejelentkezni hozzánk egy konzultációra.

Dr. Kis Patrik esztétikai specialista

Mosolyszépítő esztétikai fogászati kezelések

 

Egy esztétikai fogászati problémára több lehetséges megoldás is kínálkozik, hiszen a fogpótlások fajtái szerteágazóak. Mi részletesen tájékoztatjuk az anatómia és esztétikai szempontból ideális megoldási lehetőségekről, de a végső döntés minden esetben az Öné. Ezek közöl a megoldások közül választhat budapesti rendelőnkben:

Esztétikus kompozit tömés: kis méretű fogszuvasodás, letört fog esetén - színükkel, fényáteresztő képességükkel, keménységükkel, anatómiai formájukkal szinte észrevétlenül tudják pótolni a szuvasodás okozta foganyag vesztést.

Kerámia betét: nagyobb méretű szuvasodás esetén - funkcionálisan és esztétikailag hasonló eredményt nyújt, mint egy esztétikus tömés, de a kivitelezés módjában és az anyag típusában eltérő: az épületen belül működő fogtechnikai laboratórium készíti el préskerámiából, csúcstechnológiával.

Esztétikai fogászat IPS e.max® porcelán héj és kerámia fogpótlás segítségével: a fogak ajak felőli oldalának esztétikai korrekciója esetén – ha nem elégedett fogai formájával, színével vagy egységesebb, harmonikusabb összhatást szeretne elérni, akkor lehetőség van vékony, porcelán héjak (lapocskák) elkészítésére és felragasztására. Ráadásul ez az eljárás minimális foganyagveszteség mellett látványos esztétikai változtatásra képes.

Lejátszás

Direkt héj: sérült vagy esztétikailag kifogásolható fogak felépítése setén – kezelőorvosa több, vagy akár több tíz rétegből építi fel a fogat a kívánt esztétikai eredmény eléréséig – ez már kicsit művészet is.

Cirkon fogkorona, foghid: nagy méretű fogszuvasodás vagy fogkárosodás, foggyökér kezelés esetleg foghiány esetén – fogaihoz megtévesztésig hasonlító, élethű fogpótlás, melyet fogtechnikai laboratórium készít el nagy precizitású számítógépes tervezés és kivitelezés segítségével (digitális fogászat).

Esztétikai fogászat árak

 

Az esztétikai fogászat árak alapján is különböző kategóriákba sorolható. Befolyásolja az árat a fogpótlás anyaga, fajtája, nagysága és az elkészítéséhez szükséges technológiai háttér is. Jelentős tényező a esztétikai fogászati árak meghatározásakor, hogy a fogmű elkészítéséhez fogtechnikai háttér is szükséges-e. Az egyes esztétikai fogpótlás árak az oldal alján találhatók, vagy a fogászati árak oldalon ismerhetők meg.

Egy jó döntéshez információra van szüksége, melyet rendelőnkben szakértőktől kap meg.

Ha szeretne változtatni megjelenésén vagy szebbé tenni mosolyát, akkor hívjon fel minket (+36 1 690 1304) és mi minden további lépésről részletesen tájékoztatjuk Önt.  A Helvetic Clinics esztétikai fogászat specialistái szeretettel várják Önt rendelőnkben.

GYIK - Gyakori kérdések az esztétikai fogászatról

Az esztétikai fogászat része a ajak feltöltése?

Bár az ajakfeltöltés is esztétikai kezelés, mégsem tartozik a esztétikai fogászati kezelések közé. Az esztétikai fogászat a fogakra és a szájüregen belüli lágyrészekre koncentrál.

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Gáspár László

„Annyira kedvesek és annyira profik...."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Járai Máté, színész

"Professzionális hely, próbáljátok ki!"

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Járai Kira

"Maximálisan meg voltam elégedve, még fehérebbek lettek a fogaim..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Tamás

„Mindig azt éreztem, hogy meghallgatnak..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Vidosa Noémi

"Bárkinek jó szívvel ajánlom a klinikát, mert minden kezelés fájdalommentes..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Cseke Katinka

„Egyszerűen csoda a doktor úr és a doktornő"

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Tarján Zsófia, Honeybeast

"Gyakorlatilag egy élményben veszek részt, pedig fogászati kezelésen voltam."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Hatvani Mátyás

"A beavatkozás abszolút fájdalommentes volt, későbbiekben is őket fogom választani..."

Lejátszás

Elégedett pácienseink véleménye

Páciens vélemények a Helvetic Clinicsről

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Kiss Ernő Zsolt színművész

"Azt éreztem, hogy biztonságban vagyok..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Horvát János

"...elment 20 esztendő, s azóta mi együtt vagyunk..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Siroki Tamás

"A műtét nagyon fájdalommentes volt, már au injekciót sem éreztem egyáltalán..."

Lejátszás

Elégedet páciensünk, Bogdán Réka

"Nagyon fájdalommentesen és nagyon profin oldotta meg ezt a helyzetet..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Jeroem

"Meglepődtem, mert ilyen magas színvonalú fogászatot nem láttam életemben..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Móni

"Azonnal jól érzed magad, ha ide bejössz..."

Áraink

78 000 Ft

Direkt héj

117 000 Ft

Cirkónium-dioxid kerámia korona

129 000 Ft

E-max préskerámia korona

129 000 Ft

E-max préskerámia héj

Orvosaink