Dr. Farkas Lili fogorvos

 

Dr. Farkas Lili 2014-ben végzett a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán. Végzése után állami rendelőben és magánpraxisokban egyaránt dolgozott 3 évig. 2017-ben csatlakozott Klinikánk csapatához további szakmai fejlődés és specializáció megszerzése érdekében. Jó csapatjátékos, mindig lehet rá számítani. Pácienseivel empatikus és minden pillanatban igyekszik a legjobbat nyújtani. Szakterülete a konzerváló fogászat, gyökérkezelések, kivehető és rögzített pótlások készítése, esztétikai kezelések.

Magamról


Szakterületemnek megfelelően törekszem az esztétikai és funkcionális szempontokat egyaránt figyelembe venni munkám során. Szeretem végig kísérni a páciensek kezelését a kezdeti fázistól a legutolsó lépésig, ezért kisebb parodontális kezeléseket és kisebb szájsebészeti beavatkozásokat is szívesen elvégzek. Igyekszem pácienseimmel közvetlen kapcsolatot kialakítani, ezzel is csökkenteni a fogorvosi kezelések okozta stresszt. Célom, hogy a pácienseim pozitív élményekkel gazdagodva távozzanak a rendelőből. Kiemelten fontosnak tartom a prevenciót, igyekszem a pácienseimet a helyes fogápolásra buzdítani minden eszközzel. Szívesen foglalkozom gyermekekkel is.

Közel 3 éve dolgozom a Helvetic Clinicsben, ahol egy kiváló csapat és környezet vesz körül. Meghatározó számomra a klinikai team-munka és a szakmai fejlődés lehetősége. 

 

Fontosabb képzések, továbbképzések:

 

  • Perspektívák a parodontológiában, Szeged, 2013;
  • Tanulmányút, University of Freiburg, Németország, 2014;
  • Perspektívák az endo-parodontológiában, Szeged, 2014;
  • MiS Implant kurzus, 2014;
  • Magyar Fogorvosnapok, Budapest, 2015;
  • Bővített fokozatú sugárvédelmi képzés, Budapest, 2016;
  • Rendelői rosszullétekre való felkészülés fogorvosi praxisban, Budapest, 2018;
  • Szegedi Rhinológiai Napok, Szeged, 2018;
  • Gnatológiai problémák és kezelésük, Arcus Digma II., belső továbbképzés, 2018;
  • A fogorvostudomány korszerű ismeretei, Szeged, 2019;
  • Candulor továbbképzés, belső továbbképzés, 2019.

Specialitásaim

Fogszínű fogtömés

A fogtömés a fogszuvasodás legegyszerűbb és legkonzervatívabb kezelési módja, amivel gyorsan esztétikus eredmény érhető el.

Esztétikus inlay (betét)

A fogak szöveteinek nagy mértékű hiánya, régi, hatalmas tömések eltávolítása vagy gyökérkezelés után javasolt a betétek készítése. Olyan, fogtechnikus által készített restaurátum, amit amegfelelő előkészítés után ragasztunk a fogba, ezáltal csökkenti a fog törésének esélyeit.

Gyökérkezelés

A fertőzött, elhalt gyökerű fogak hosszú távú megmentésének egyetlen lehetséges módja. Nagy precizitást, tapasztalatot igénylő, technika érzékeny beavatkozás, amivelakár még a nagyon rossz állapotban lévő fogak is megmenthetőek.

Mit jelent a fogpótlás?

Az elveszített fogak pótlására különböző típusú fogpótlások készülhetnek, amik nem csak a hiányzó fogak esztétikáját, a száj harmóniáját állítják helyre, hanem a rágószerv működését is.

Fogászati korona

A fog korona nagy részének elvesztése esetén már csak korona készítésével pótolható a hiányzó fogszövet. Ennek elkészítéséhez fogtechnikus segítségét vesszük igénybe.

Fogászati híd

A hiányzó fogak pótlásának egyik lehetséges, hagyományos módja. Feltétele, hogy legalább 2 szomszédos fog álljon rendelkezésre a híd megtámasztására.

Implantátumon rögzülő korona és híd

A hiányzó fogak pótlásának ma ismert legmodernebb, leginkább szövetbarát módja. A még meglévő fogak túlterhelése, lecsiszolása nélkül állíthatjuk helyre a rágószerv funkcióit.

Fogászati héj

Héjak készítésével nem csak a fogak színe, hanem formája és mérete is változtatható, ezáltal hihetetlen szép esztétikai eredmény érhető el velük a fogak drasztikus lecsiszolása nélkül.

Fix fogsor

Bizonyos esetekben lehetőségünk van arra, hogy 4 implantátumra olyan fix fogpótlást készítsünk, amit nem lehet, és nem is szükséges naponta kivenni. Valójában nem fogsor, tehát nem is borítja be a szájpadlást.

Foghiányok kezelése

Egy fog eltávolítása foghiány kialakulását eredményezi. A foghiány ellátása, a fogak pótlása nem csak esztétikai okból fontos, a rágófunkció helyreállításához is szükséges. Emellett a fogak helyreállítása a beszédhez, a szavak képzéséhez is elengedhetetlen.

Kivehető fogsor

Kivehető fogsor készítése minden típusú foghiánynál lehetséges. Előnyük, hogy viszonylag gyorsan elkészíthetőek, hátrányuk, hogy nagyobbak az eredeti fogaknál, ezáltal bizonyos mértékben beborítják a nyálkahártyát is.

Fogak csiszolása, preparáció

Amikor egy fogra koronát, hidat, héjat vagy betétet tervezünk, akkor a fog koronáját elő kell készítenünk a végleges fogpótláshoz. Ehhez – függően a készítendő fogpótlás típusától – el kell távolítanunk, le kell csiszolnunk a fog koronájának bizonyos részét.

Rendelési idő

Hétfő: 8-14
Kedd: 8-20
Szerda: 8-14
Csütörtök: 8-20
Péntek: 8-18
Lejátszás

Ilyen volt, ilyen lett!

Előtte Előtte
Előtte Előtte
Előtte Előtte
Előtte Előtte
Előtte Előtte
Előtte Előtte
Előtte Előtte

Mariann

„Nagyon profi és kedves csapat! Elég komplex kezelésen voltam náluk. Több fogorvos és fogászati asszisztens keze alatt megfordultam. Mindig kedvesek voltak, pontosan elmondták mi fog történni, mit csinálnak. Profin dolgoznak. Az ügyfélszolgálatos hölgyek is mindig készséggel álltak a rendelkezésemre, kedvesek, érdeklődők, segítőkészek. Bá... Tovább olvasomtran ajánlom mindenkinek!” Kevesebb

Mariann értékelése logo

Tamás

„Budapest egyik legjobb fogászati klinikája véleményem szerint. Ráadásul könnyen elérhető helyen, a belvárosban! Évek óta hozzájuk járok ellenőrzésre ill. kezelésekre és eddig mindig csak pozitív tapasztalatokkal tértem haza. A rendelő modern, tiszta és felszerelt, az ott dolgozó személyzet nagyon kedves és segítőkész, az orvosok pedig ma... Tovább olvasomgas szakmai színvonalon végzik munkájukat, így tényleg csak ajánlani tudom őket, noha több budapesti rendelőben is megfordultam már! Bármilyen problémával fordultam eddig hozzájuk, mindig ugyanazt a színvonalat hozták, tartós, ugyanakkor fájdalommentes megoldásokat kínálva, ami nekem fontos szempont!” Kevesebb

Tamás értékelése logo

Gyula

„A Helvetic Clinics egy olyan hely, ahol mindenki mosolyog. Már az első alkalommal is azt éreztem, hogy jó helyen, jó kezekben vagyok. A magabiztosság, a szakmaiság fontos a gyógyításban, itt ezt magkaptam. Minden kezelésen azt történt, amit megbeszéltünk. Sosem izgultam, sosem fájt a kezelés. Mindenkinek ajánlom a Helveticet!”

Gyula értékelése logo

Zizi

„Nagyon boldogan és mosolygósan jöttem ki erről a helyről. Ezelőtt még soha nem volt foghúzásom, viszont sok rossz tapasztalatot hallottam már olyanoktól, akik máshol jártak - így kimondottan féltem, vajon mire számíthatok, de teljes körű tájékoztatást kaptam, végig nyugtatgattak és SEMMI nem fájt a beavatkozás közben! Tiszta, gyönyörű, i... Tovább olvasomgényes hely... már majdnem hotelszerű beütéssel egyébként... És fontos kiemelnem, hogy nagyon kedves volt mindenki, Bendes Balázs doktor úrral pedig külön nagyon elégedett voltam, kedvet is csinált nekem a többi beavatkozáshoz, amiket eddig halogattam, így be is jelentkeztem újra. :) Nagyon ajánlom! Köszönöm!” Kevesebb

Zizi értékelése logo

Stella

„Szuper rendelő nagyon barátságos munkatársakkal. Le voltam nyűgözve… Mindig szívesen térek vissza. Nagy köszönet az egész csapatnak… U.i.:Különleges, hogy a csapat már több, mint 2 éve ugyanaz!!"

Stella értékelése logo

Zsuzsanna

„Profizmus felsőfokon!!!! Most jöttem ki 3 foghuzás után, mosolyogva és olyan boldogan, mint még soha!!!!! Dupla 5 csillag mindenért!!!! Köszönöm szépen!!!"

Zsuzsanna Mónika Dakos értékelése logo

Katalin

„Nagyon kíméletes fogeltávolításon estem át. A dolgozók kedvesek, figyelmesek voltak.”

Lackó Katalin értékelése logo

Anikó

„Szakképzett, kedves személyzet, csak ajánlani tudom mindenkinek."

Popon Anikó értékelése logo

Éva

„Kiváló,minden szinten magas profizmus jellemzi a csapatot!"

Szabadfalvi Éva értékelése logo

Petra

„Nagyon kedves, és hozzáértő a személyzet minden része, a recepcióstól kezdve a szakorvosig. Dr. Bendes Balázs kb 1 perc alatt húzta ki a bölcsességfogamat, fájdalom nélkül. Örök hálám! Nagyon örülök, hogy megtaláltam ezt a fogaszatot, garantáltan nem megyek soha többet máshova."

Simon Petra értékelése logo

Suu

„A legjobb fogászat! Soha többé nem megyek máshova csak ide! Ma jártam gyökérkezelésen, és majdnem elaludtam a doktornő székében! Volt mar sajnos par gyokerkezelesem, de sehol nem talalkoztam olyan profizmussal mint itt! Csak ajanlani tudom mindenkinek! Ha draganak tartja valaki inkabb gyujtsetek de ne menjetek mashova csak ide ❤️"

Faragó Suu véleménye logo

Urban Z.

„Én még ilyen boldogan és mosolygósan nem jöttem ki orvostól korábban,mint innen... ? Ezelőtt még soha nem volt foghúzásom, viszont sok rossz tapasztalatot hallottam már olyanoktól, akik máshol jártak - így kimondottan féltem, vajon mire számíthatok, de teljes körű tájékoztatást kaptam, végig nyugtatgattak és SEMMI nem fájt a beavatkozá... Tovább olvasoms közben! Tiszta, gyönyörű, igényes hely... már majdnem hotelszerű beütéssel egyébként... :))) És fontos kiemelnem,hogy nagyon kedves volt mindenki, Bendes Balázs doktor úrral pedig külön nagyon elégedett voltam, kedvet is csinált nekem a többi beavatkozáshoz, amiket eddig halogattam, így be is jelentkeztem újra. ? Nagyon ajánlom! Köszönöm!" Kevesebb

Urban Z. értékelése logo

Andrea

„Fogimplantáció miatt kerestem fel az intézményt, ahol Dr. Bárka Csanádhoz kaptam időpontot. A konzultáció során minden kérdésemre részletes választ kaptam, így már az első alkalommal pozitív élményekkel távoztam. Az implantáción túl vagyok, az egész folyamat tökéletes precizitással zajlott, kellemes környezetben. Ezúton is szeretném megk... Tovább olvasomöszönni Dr. Bárka Csanádnak és tündéri asszisztensének a hozzám való kedvességet, segítőkészséget." Mindenkinek szívből ajánlom a rendelőt! Kevesebb

Bihari Andrea értékelése logo

Jacques (FR)

„A recepcióstól a sebészig mind nagyon jó szakemberek. A személyzet nagyon komoly, alapos, megbízható."

Jacques (FR) értékelése logo

Monika (DE)

„A teljes fogazatot helyreállították. Egyszerűen csak szuper. A klinika oldaláról semmi sincs, amit jobban lehetne csinálni. A gondoskodás szuper! A fogorvosok művészek"

Monika (DE) értékelése logo

Heinz (DE)

„Az egész csapat szuper munkát végez. Minden egyes kezelésem közben tökéletes gondoskodásban volt részem. A tanácsadás mindig nagyon jó volt és számomra érthető. A kezelések mindig tökéletesek és nagyon professzionálisak voltak. A klinikát bármikor tudom ajánlani."

Heinz (DE) értékelése logo

Marlies (DE)

„A kezelésekkel, amelyek több mint egy évig tartottak, több mint elégedett vagyok. Az optikai eredmény szuper. Az orvosi szakkompetencia nagyon jó kezelésekkel magas szinten van, az anyagok minősége is nagyon jó. Implantátumok fair árakon! A hangulat a klinikán nagyon nyugodt és barátságos minden munkatárs részéről. A tolmácsolás szuper é... Tovább olvasoms nagyon hasznos. Nagy bizalmam van a klinika és a munkatársakkal szemben… Szivélyesen köszönöm mindannyiótoknak, amiért ennyire jól éreztem magam!" Kevesebb

Marlies (DE) értékelése logo

S. Stéphane (CH)

„Szuper fogadtatás, profi munka, jól felszerelt rendelők - implantátumokat, koronákat csináltattam."

S. Stéphane (CH) értékelése logo

Gabriele (DE)

„Gyors, kompetens és barátságos Kapcsolatfelvétel Emailben és telefonon az 1. látogatás előtt, utána is volt lehetősége az embernek a kérdéseivel kompetens munkatárshoz fordulni, ami személy szerint nekem nagyon fontos volt. Szuper gondoskodás, állandó barátságos munkatársak a reptérről való elhozataltól egészen a kezelések alatti utolsó ... Tovább olvasomkontrollig. Úgynevezett „Pácienskoordinátorok” állnak mindig az emberek rendelkezésére, bármely anyanyelvre fordítanak a fogászati kezelések közben. Biztonság érzetét nyújtják, az embernek van személyesen kihez fordulnia és szuper munkát végeznek. Köszönet ezért Stefánnak, Eszternek és Ervinnek! Egészében barátságos, laza atmoszféra uralkodik, soha nem éreztem úgy, hogy a fogorvosok az idő szorítása alatt dolgoznának. Az embert egy kezelésre sem beszélik rá, az ember erről maga dönt- minden kérdést amely az ajánlott kezelésekre vonatkozik, nyugalomban átbeszélhetünk és átgondolhatunk. Nincs „rejtett” költség, a kezelések árát teljesítették. A technikai berendezések számomra magas szintűnek tüntek. A kezeléseimet (implantátum, zárt küret) már az első kétnapos tanácsadásnál el tudtuk kezdeni. Minden kezelés fájdalommentes volt. Az orvosok azon fáradoztak, hogy mindent nyugodtan elmagyarázzanak, ha további kérdések merültek fel. Bennem nagyon kompetens és bizalomgerjesztő benyomást keltettek. A nyelvi akadályok tulajdonképpen nem léteznek, mivelhogy a pácienst kísérő jól fordít és a legtöbb orvos pl. jól beszél angolul. Ha az ember szeretne, akkor a klinikához tartozó kitűnő hotelben is lakhat. Ez sok mindent leegyszerűsít, ha az embernek egy nap több kezelése is van. Összefoglalva csak annyit mondhatok, hogy boldog vagyok , hogy rátaláltam erre a klinikára és hogy meg mertem tenni az első lépést. Továbbra is mindent ott fogok végeztetni. Engem a komoly munkavégzés és az ottani kedvesség teljesen meggyőzött." Kevesebb

Gabriele (DE) értékelése logo

Therese (DE)

„Szeretnék mindenért köszönetet mondani! Nincs semmi kifogásolható dolog. Mindenekelőtt az egész személyzet barátságossága volt nagyon kellemes. Az orvosok tökéletes munkát végeztek!"

Therese (DE) értékelése logo

J. C. (CH)

„Nagyon pozitív volt a tapasztalatom a klinikán, több figyelemre méltó emberrel is találkozhattam - jó szakemberek, jóindulatúak és törődnek a pácienssel. Nagy köszönet dr Bendes Balázs és dr Lemperger Szandra orvosoknak. A türelmük, finomságuk, jóindulatuk és szakértelmük rendkívüli. Köszönöm Sipkó Rita asszisztensnek is a diszktrét, elk... Tovább olvasomötelezett, gyengéd, kedves munkáját. Hálásan köszönöm!" Kevesebb

J. C. (CH) értékelése logo

A. S. G. (Fr)

„Most fejeztem be egy implantos, inlay-es kezeléssorozatot. Minden remekül ment. Nagyon előzékeny és figyelmes csapat. Minőségi munka. A fogorvostól való félelmem teljesen megszűnt. Az eredmény tökéletes.”

A. S. G. (Fr) értékelése logo

Georgina

„Több orvossal és asszisztenssel találkoztam.Nagyon kedvesek voltak, mindkét alkalommal elmondták mi fog történni és hogy hogyan csinálják. Még biztosan fogok velük találkozni ,de már sokkal kevesebb félelem van bennem hála nekik. Bátran ajánlom mindenkinek!"

Georgina értékelése logo

Fruzsina

„Pozitív fogadtatás már a recepción. Kedvesek és segítőkészek voltak. Dr. Bárka Csanád volt a kezelőorvosom, gyorsan és fájdalommentesen távolította el a bölcsességfogaimat. A műtétek során az asszisztensek is hasonló profizmussal dolgoztak, mint Ő. Előtte egy átfogó tájékoztatást adott, ami megnyugtatott a kezelésemet illetően. A gyógyul... Tovább olvasomásom is problémamentesen történt. Nyugodt szívvel ajánlom a klinikát, annak is aki egyébként retteg a fogorvostól." Kevesebb

Fruzsina értékelése logo
Lejátszás

Elégedett páciensünk, Tarján Zsófia, Honeybeast

"Gyakorlatilag egy élményben veszek részt, pedig fogászati kezelésen voltam."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Kiss Ernő Zsolt színművész

"Azt éreztem, hogy biztonságban vagyok..."

Lejátszás

Elégedet páciensünk, Bogdán Réka

"Nagyon fájdalommentesen és nagyon profin oldotta meg ezt a helyzetet..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Hatvani Mátyás

"A beavatkozás abszolút fájdalommentes volt, későbbiekben is őket fogom választani..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Járai Kira

"Maximálisan meg voltam elégedve, még fehérebbek lettek a fogaim..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Járai Máté, színész

"Professzionális hely, próbáljátok ki!"

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Jeroem

"Meglepődtem, mert ilyen magas színvonalú fogászatot nem láttam életemben..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Móni

"Azonnal jól érzed magad, ha ide bejössz..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Siroki Tamás

"A műtét nagyon fájdalommentes volt, már au injekciót sem éreztem egyáltalán..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Vidosa Noémi

"Bárkinek jó szívvel ajánlom a klinikát, mert minden kezelés fájdalommentes..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Horvát János

"...elment 20 esztendő, s azóta mi együtt vagyunk..."

Lejátszás

Elégedett pácienseink véleménye

Páciens vélemények a Helvetic Clinicsről