Dr. Berkei Gábor fogorvos, fogszakorvos, szakmai vezető

Dr. Berkei Gábor fogorvos, implantológus szakorvos,  a Helvetic Clinics szakmai vezetője

 

Dr. Berkei Gábor 2012-ben végzett fogorvosként a Semmelweis Egyetemen. Azóta megszerezte a Fogpótlástan, a Parodontológia és az Orális Implantológia szakvizsgákat. Szakterülete az implantátumok behelyezése, csontpótlás és parodontológiai betegségek kezelése. 2018 óta implantátum körüli ínyformázással kapcsolatos klinikai-egyetemi kutatásban is dolgozik, több tudományos szakmai cikknek is társszerzője.

Magamról

 

Mindig próbálok hosszú távra tervezni, és több szakmai szempontot is figyelembe venni. Fontos számomra, hogy egy pótlás készítése során már a műtéti fázisoknál a végleges esztétikai és funkcionális célokat tartsuk szem előtt. Ezért is végeztem el a Fogpótlástan szakvizsga mellett a Parodontológia szakképzést majd az Orális Implantológiát is.
A fogak esztétikája mellett nagy hangsúlyt fektetek az íny és a csont egészségének megőrzésére, a megfelelő rágófunkció kialakítására.
2015-óta vagyok a Helvetic Clinics fogorvosa, emellett 4 éve szakmai vezetőként is segítem a rendelő munkáját.

 

Fontosabb képzések, továbbképzések:

 

  • 2012, Budapest, Semmelweis Egyetem, Fogorvosi diploma;
  • 2013, Olaszország, Pisa, Style Italiano Master Course;
  • 2014, Japán, Tokió, Tokuyama Master Course;
  • 2016, Budapest, Semmelweis Egyetem, Konzervaló fogászat és fogpótlástan szakvizsga;
  • 2017, Budapest, Joseph Choukroun, PRF szeminárium;
  • 2018, Budapest, Dr. Jász Máté: Állkapocsízületi problémák és kezelésük, Arcus Digma II.;
  • 2018, Brazília, Curitiba, ILAPEO egyetem, Immediate Loading, Advenced Surgery Intensive Course;
  • 2019, Budapest, Semmelweis Egyetem, Parodontológia szakvizsga;
  • 2019, Budapest, Starumann Group Academy, Immediat loading, BLX course;
  • 2020, Budapest, Semmelweis Egyetem, Fogpótlástan szakvizsga;
  • 2022, Budapest, Semmelweis Egyetem, Orális Implantológia szakvizsga;
  • 2022, Budapest, Urban Regeneration Institute, Vertical masterclass;
  • 2023, Dél-Korea, Degu, Megagen masterclass.

Specialitásaim

A csontpótlás implantátum beültetés előfeltétele lehet

Implantátum beültetésnek alapfeltétele a megfelelő mennyiségű és minőségű csontszövet. Ennek hiányában lehetőség van különböző csontpótló beavatkozások elvégzésére, amivel megteremthető az implantátumok behelyezésének feltétele.

Afta a szájban: tünetei, kialakulása, gyógyítása

Azok a páciensek, akik gyakran szenvednek aftáktól, mindig intenzív fájdalomról számolnak be, és nagyon hálásak, ha tudunk olyan tanácsot adni, amitől ritkábban alakulnak ki, és gyorsabban múlnak el a nyálkahártya kis fekélyei.

Állkapocs ízület panaszai

Az állkapocs ízületnek számos megbetegedése lehet, ami sokszor intenzív fájdalommal jár. Gyakran áll a kiváltó okok között a nem megfelelően elkészített fogpótlás, ami akár visszafordíthatatlan károkat is okozhat.

Bölcsességfog húzás, avagy amikor könnyebb dolgunk van

A bölcsességfog húzás szükséges lehet, amikor nincs elegendő hely számukra. Ilyenkor, akut problémákat, fájdalmat okoznak számunka. Ne habozzon segítünk Önnek!

Bölcsességfog kisokos: amit tudni érdemes

Az emberi evolúció abba az irányba mutat, hogy egyre kevésbé, egyre nehezebben fér el mind a 32 fog a szánkban. Emiatt rengetegszer fordul elő, hogy a harmadik őrlőfog, a bölcsességfog nem, vagy csak hiányosan tud kinőni. Emiatt nagyon gyakran szükséges ezen fogak eltávolítása.

Bölcsességfog műtét a megoldás, ha a fog, íny alatt van

A bölcsességfog műtét szükséges lehet, amikor nincs elegendő hely. Bölcsességfog eltávolítás kérdések, válaszok, tudnivalók egy helyen! Olvasson tovább!

Digitális fogászat

A technika fejlődésével folyamatosan új lehetőségek nyílnak a digitális fogászat területén is, amik új lehetőségeket adnak a fogorvos kezébe. A legújabb technológiák segítségével már lehetőségünk nyílik elkerülni a hagyományos kellemetlen lenyomatvételt hiszen egy erre a célra kifejlesztett digitális lenyomatvételi eszközt, szkennert alkalmazhatunk.

Döntés fogbeültetés előtt: Melyik a legjobb fog implantátum?

Az implantátum típusának kiválasztása mindig nagyon átgondolt döntésnek kell lennie, hiszen beültetés után az már nem módosítható. A típus kiválasztásánál szakmai, gyártói és gyógyulási időt érintő kérdések merülhetnek fel.

Esztétikai fogászat

Esztétikai fogászat körébe tartozik minden olyan fogászati beavatkozás, ami javítja a fogak megjelenését, esztétikáját, az arc harmóniáját. Tudjon meg többet!

Evés foghúzás után

Tiltott az evés foghúzás után? Gyakran felmerül kérdésként pácienseink körében. Nem mindegy, hogy mit fogyasztunk és mikor, tudjon meg többet!

Fix fogsor megoldások, szájpadlás nélküli kivehető fogsor

Bizonyos esetekben lehetőségünk van arra, hogy 4 implantátumra olyan fix fogpótlást készítsünk, amit nem lehet, és nem is szükséges naponta kivenni. Valójában nem fogsor, tehát nem is borítja be a szájpadlást.

Fog csiszolás és lecsiszolt fog tudnivalói

Amikor egy fogra koronát, hidat, héjat vagy betétet tervezünk, akkor a fog koronáját elő kell készítenünk a végleges fogpótláshoz. Ehhez – függően a készítendő fogpótlás típusától – el kell távolítanunk, le kell csiszolnunk a fog koronájának bizonyos részét.

Fog implantáció lépései, implantációs műtét tudnivalói

Milyen lépésekből áll a fogimplantáció? Milyen implantációs műtét típusok ismertek? Azonnali implantáció, vagy navigált beültetés? Ismerje meg a folyamatot!

Fog implantátum fajták: Megagen implantátum, Straumann Astra

Megagen implantátum, Straumnann, vagy Astra. Miért ezeket tartjuk a legjobbaknak? Nehéz dönteni, hogy melyik kerüljön a szánkba, olvassa el a véleményünket!

Fog implantátum kilökődés tünetei: kisokos implantáció után

Szeretné tudni, hogy mire számíthat a fog implantátum beültetés után? Mit szabad mit nem? Tudjon meg többet a Helvetic Clinics szakmai blog cikkeiből!

Fog implantátum kisokos: Mit jelent és miért jó nekem?

A foghiányok pótlásának legmodernebb eszköze. Lényege, hogy egy kis sebészi beavatkozással egy titán műgyökeret helyezünk be az állcsontba a foghiány területén, amit aztán univerzálisan használhatunk fog vagy fogak pótlására.

Foghiányok kezelése, a kihúzott fog következményei

Egy fog eltávolítása foghiány kialakulását eredményezi. A foghiány ellátása, a fogak pótlása nem csak esztétikai okból fontos, a rágófunkció helyreállításához is szükséges. Emellett a fogak helyreállítása a beszédhez, a szavak képzéséhez is elengedhetetlen.

Foghíd - avagy fogpótlás híd segítségével: árak, fajtái

A hiányzó fogak pótlásának egyik lehetséges, hagyományos módja. Feltétele, hogy legalább 2 szomszédos fog álljon rendelkezésre a híd megtámasztására.

Foghúzás után fájdalom

Pácienseink gyakran tesznek fel szájsebészeinknek olyan kérdéseket, melyek a foghúzás utáni fájdalomról szólnak. Ezekre szeretnénk most szakértői választ adni.

Foghúzás után inni?

Szabad inni foghúzás után? Gyakran felmerülő kérdés a páciensek körében. Nem mindegy, hogy mit fogyasztunk és mikor, tudjon meg többet!

Foghúzás, fogeltávolítás

Ha egy fog olyan rossz állapotba kerül, hogy a legmodernebb fogászati eljárásokkal sem hozható rendbe, akkor a későbbi súlyos problémák elkerülés érdekében javasolt lehet a fog eltávolítása. A beavatkozások mindig helyi érzéstelenítésben történnek, ezáltal fájdalommentesek.

Fogínysorvadás kezelése

A gyulladásmentes állapot elérése és fenntartása a legfontosabb a fogágybetegség kezelését illetően. A lepedék és fogkő, ezáltal a baktériumok tartós eltávolítása és távoltartása a kulcsa a sikeres kezelésnek, amivel akár évtizedekig is megmenthetünk már erősen érintett fogakat is.

Fogínysorvadás, fogágybetegség

Legfontosabb tünete az ínyvérzés, ami mindig gyulladás jelenlétére utal. Kialakulásának oka a szájban felhalmozódó lepedék, fogkő, íny alatti fogkő, és a mindezek felszínén található milliónyi baktérium. Kezelése, megállítása lehetséges, amivel akár a kérdéses állapotú fogak is megmenthetőek.

Fogkorona, cirkónium korona árak, tudnivalók

A fog korona nagy részének elvesztése esetén már csak korona készítésével pótolható a hiányzó fogszövet. Ennek elkészítéséhez fogtechnikus segítségét vesszük igénybe.

Gennyes fog tünetei, kialakulása, kezelése

A fog mellett kialakuló gennyes gyulladásnak több oka is lehet. Legtöbbször vagy a fogbél gyulladása és elhalása, vagy a fog melletti szövetek, a fogágy akut gyulladása okozza. Legjellemzőbb tünetei a duzzanat, fájdalom, kezelése, megszüntetése nagyon fontos.

Implantátumon rögzülő korona és híd

A hiányzó fogak pótlásának ma ismert legmodernebb, leginkább szövetbarát módja. A még meglévő fogak túlterhelése, lecsiszolása nélkül állíthatjuk helyre a rágószerv funkcióit.

Ínyvisszahúzódás: felhúzódott fogíny kezelése, típusai

A fognyak területén kialakuló ínyvisszahúzódás sok esetben nem fogágygyulladás, hanem anatómiai eltérés, vékony ínytípus vagy nem megfelelő fogmosási technika miatt alakul ki. Tekinthető csak esztétikai zavarnak is, de bizonyos esetekben indokolt lehet műtéti úton korrigálni.

Kivehető fogsor, műfogsor árak, tudnivalók, fajtái

Kivehető fogsor készítése minden típusú foghiánynál lehetséges. Előnyük, hogy viszonylag gyorsan elkészíthetőek, hátrányuk, hogy nagyobbak az eredeti fogaknál, ezáltal bizonyos mértékben beborítják a nyálkahártyát is.

Koronahosszabbító műtét

Mély szuvasodás vagy letört fog, esetleg esztétikai aszimmetria miatt lehet indokolt egyes fogak klinikai koronájának meghosszabbítása a gyökérhossz hátrányára. Nagyon egyszerű kis műtéti beavatkozás.

Parodontológia Budapest belvárosában a mozgó fogakért

Minden, fogakat körülvevő szövet (fogágy) betegségeivel foglalkozó szakterület. Leggyakrabban az ínygyulladásról és a fogágygyulladásról beszélhetünk, hétköznapi nyelven ínysorvadásnak is hívják.

Porcelán héj, a hollywoodi mosoly ára

Porcelán héj készítésével nem csak a fogak színe, hanem formája és mérete is változtatható, ezáltal hihetetlen szép esztétikai eredmény érhető el velük a fogak drasztikus lecsiszolása nélkül.

PRF kezelés

Nagyon modern regeneratív eljárás, ami egyes műtéti beavatkozások során segíti a sebgyógyulást, növeli a szövetregenerációt, csökkenti az utópanaszokat, amit a pácienstől levett vénás vér centrifugálásával állítunk elő. Csak saját szöveteket tartalmaz.

Sinus lift, arcüregemelés, avagy arcüreg csontpótlás

A csontpótló beavatkozások egyik speciális típusa, ami a felső őrlőfogak helyén segít a csont magasságának növelésében ahhoz, hogy erre a területre implantátumokat helyezhessünk be.

Szájsebészet Budapest, elérhető szájsebészeti kezelések

Ide tartozik minden olyan beavatkozás a szájüregben, ami sebészi eljárással történik. Ilyen például a fogak, különösen a bölcsességfogak eltávolítása, a csontpótló beavatkozások és a fogászati implantátumok behelyezése.

Tályog a szájban: Fogtályog tünetei, kezelése

Függően attól, hogy a tályog milyen gyulladás talaján alakul ki, az alapján kell megválasztanunk a célzott terápiát. Általában fájdalommal, duzzanattal, időnként genny kialakulásával járó akut folyamat, aminek célzott és gyors kezelése rendkívül fontos.

Tudnivalók foghúzás után

Tekintettel arra, hogy foghúzás után általában egy kis lyuk marad a páciens ínyén, bizonyos szabályokat be kell tartani a leggyorsabb és panaszmentes gyógyulás elérése érdekében.

Rendelési idő

Hétfő: 8-20
Kedd: 8-14
Szerda: 8.20
Csütörtök: 14-20
Péntek: -
Lejátszás

Ilyen volt, ilyen lett!

Vendégeink mondták

Dávid

„Berkei doktornál jártam bölcsességfog eltávolításon. Nagyszerű körülmények, fájdalommentes, kiváló ellátás. Mindenkinek ajánlom!“

Csillag Csillag Csillag Csillag Csillag
F. Dávid értékelése logo

Réka

„Évek óta járok ebbe a kiváló rendelőbe. Első osztályú orvosok és személyzet dolgozik itt, akik valóban törődnek az emberekkel nem csak a fogaikkal. A legmodernebb technikai felszerelésekkel és módszerekkel tartják szinten fogaim egészségi állapotát. Mindenkinek csak ajánlani tudom a Helvetics Clinics intézményt és dr. Berkei Gábort külön kiemelném. Köszönök mindent!“ ... Tovább olvasom

Csillag Csillag Csillag Csillag Csillag
N. Réka értékelése logo

Tímea

Évek óta járok Dr. Berkei Gáborhoz. Mindig nagyon kedves és gyönyörűen dolgozik. Amióta hozzá járok nem félek a fogaszati kezelésektől, mert mindig ügyel arra hogy fájdalommentes legyen. A klinika gyönyörű és mindenki nagyon kedves.Elégedett vagyok és mindenkinek csak ajánlani tudom.

Csillag Csillag Csillag Csillag Csillag
M. Tímea értékelése logo

Szabi

„Én egy elég összetett problémával fordultam a Helvetic Clinics-hez. Reflux betegségem mellé egy éjszakai fokcsikorgatással is problémáim voltak. Ennek eredményeképp lecsiszoltam a koronáimat. A legfőbb panasz egy ezidáig ismeretlen fájdalom volt, mellyel jártam már több fogászaton és szájsebészeten is. A Helvetic Clinics-nél megoldást találtak minden problémámra. Dr. Bárka Csanád-nál jártam bölcsességfog húzáson, amiből semmit nem éreztem. Bátran ajánlom mindenkinek! Dr. Berkei Gábor végzett el egy esztétikai koronahosszabbító műtétet a felső front fogaknál. Nagyon féltem ettől a beavatkozástól, de alaptalan volt a félelmem. Gyors és fájdalommentes volt a beavatkozás, ami teljesen megváltoztatta a mosolyomat.Dr. Kis Patrik volt a kezelőorvosom. Nála jártam gyökérkezelésen, a beavatkozáskor semmi fájdalmat nem éreztem, majdnem el is aludtam közben :) Készítettek nekem egy terápiás sínt, mivel az ismeretlen fájdalmat az állkapocsízület okozta és a sín viselésétől ez normalizálódott. Végül új koronák kerültek a fogakra, melyek mind komfort, mind esztétikum szempontjából számomra tökéletesre sikerültek. Ezúton is köszönöm a végtelen precizitást, a kedvességet és a türelmet. Köszönöm a recepciósok és az aszisztensek kedvességét, külön köszönöm Nagy Zsuzsannának, aki végig biztatott és segített ezen időszak alatt. A legjobb fogászat ahol eddig jártam, ajánlom mindenkinek!“ ... Tovább olvasom

Csillag Csillag Csillag Csillag Csillag
Sz. Szabi értékelése logo
Lejátszás

Elégedett páciensünk, Gáspár László

„Annyira kedvesek és annyira profik...."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Járai Máté, színész

"Professzionális hely, próbáljátok ki!"

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Járai Kira

"Maximálisan meg voltam elégedve, még fehérebbek lettek a fogaim..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Tamás

„Mindig azt éreztem, hogy meghallgatnak..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Vidosa Noémi

"Bárkinek jó szívvel ajánlom a klinikát, mert minden kezelés fájdalommentes..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Cseke Katinka

„Egyszerűen csoda a doktor úr és a doktornő"

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Tarján Zsófia, Honeybeast

"Gyakorlatilag egy élményben veszek részt, pedig fogászati kezelésen voltam."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Hatvani Mátyás

"A beavatkozás abszolút fájdalommentes volt, későbbiekben is őket fogom választani..."

Lejátszás

Elégedett pácienseink véleménye

Páciens vélemények a Helvetic Clinicsről

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Kiss Ernő Zsolt színművész

"Azt éreztem, hogy biztonságban vagyok..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Horvát János

"...elment 20 esztendő, s azóta mi együtt vagyunk..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Siroki Tamás

"A műtét nagyon fájdalommentes volt, már au injekciót sem éreztem egyáltalán..."

Lejátszás

Elégedet páciensünk, Bogdán Réka

"Nagyon fájdalommentesen és nagyon profin oldotta meg ezt a helyzetet..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Jeroem

"Meglepődtem, mert ilyen magas színvonalú fogászatot nem láttam életemben..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Móni

"Azonnal jól érzed magad, ha ide bejössz..."