Foghúzás után

 

A szájsebészet számára még a legegyszerűbb fogeltávolítás is komoly beavatkozásnak tekinthető, mert megbontja a szervezet egységét a külvilággal szemben. A kialakult (csont)seb olyan területen van, ahol egészséges esetben is milliónyi baktériummal élünk együtt, hiszen eszünk, iszunk, beszélünk és nagyon gyakran a szánkhoz érünk. A komplikációktól mentes sebgyógyulás érdekében be kell tartanunk néhány alapvető szabályt, hogy biztosítsuk a megfelelő körülményeket a szervezet védekező és gyógyító mechanizmusaihoz.

 

Mit szabad, mit nem szabad foghúzás után

 

Foghúzás utáni sebgyógyulás, foghúzás után vérzés

Foghúzás után az optimális sebgyógyulás érdekében ne érintse a sebet. Ne köpködjön és ne szívogassa a területet, valamint ne öblögessen semmivel a műtét után 24-48 óráig. Vérzés, vagy a nyál pirosas elszíneződése: előfordulhat az első 48 órában foghúzás után. Amennyiben a vérzés hosszabb ideig fennáll, harapjon rá egy steril gézre 30 percig (helyezze a tampont közvetlenül a sebre), hogy kontrollálni tudja a vérzést. Amennyiben ez sem jár sikerrel, lépjen velünk kapcsolatba a további tennivalókkal kapcsolatban!

 

Foghúzás után fájdalom

A foghúzás után jelentkező fájdalomról és azok lehetséges okairól itt olvashat részletesen.

 

Foghúzás után duzzanat

Duzzanat teljesen normális reakció a foghúzás után. A duzzanat és fájdalom csökkentése érdekében javasoljuk, hogy jegelje a területet jégzselé alkalmazásával úgy, hogy azt konyharuhába csomagolva az arc külső felére helyezi. Tartsa ott 10 percig, majd ugyanennyi ideig tartson szünetet. Ezt ismételgetve jegelje a területet az első 2-3 napban, a fájdalom csökkentése és a további duzzanat elkerülése érdekében. Ne tartsa sokáig a jégzselét a bőrén, mert károsodhatnak a szövetek. Az első 2-3 napban mindenképpen javasoljuk a terület hűtését.

 

Foghúzás után varrat kérdése

Foghúzás után a legtöbb esetben varratok kerülnek behelyezésre sebzárás céljából. Függően az adott szituációtól a fogorvosa dönt arról, hogy felszívódó, vagy nem felszívódó varratokat alkalmaz-e. A varratokat 7 nappal a beavatkozás után el kell távolítani. Ezt abban az esetben is javasoljuk, amennyiben felszívódó varratok kerültek felhasználásra. Ha nincs lehetősége eltávolíttatni azokat, tartsa fogkefe segítségével lepedékmentesen!

 

Mit tegyen a foghúzás utáni fertőzés jelei esetén?

A foghúzás után lüktető fájdalom és fertőzés előfordulhat, hiszen szájüregünkben rengeteg baktérium található. Ez általában akkor fordul elő, ha foghúzás után vérdugó nem alakul ki, vagy szétesik és ennek következtében a seb védtelenné válik. A vérdugó (koagulum) felel a gyógyulás folyamataiért. A szükséges tennivaló ilyen esetben a foghúzás helyánek ismételt tisztítása, érzéstelenítés mellett.

 

Foghúzás után kávét lehet inni?

Igyon sok folyadékot, de kerülje a forró italokat, tejtermékeket.

 

Foghúzás után mit lehet enni? Javasolt ételek foghúzás után

Könnyű ételek fogyasztása javasolt az első héten a beavatkozást követően. Kerülje a sör, a nyers tejtermékek (tej, joghurt, tejföl stb.), valamint a dió- és mogyorófélék fogyasztását az első 6-7 napban. Foghúzás után evés témakörében itt olvashat részletesen. Inni foghúzás után kérdésre itt kaphat választ.

 

Hogyan oldható meg a fogmosás foghúzás után?

A megfelelő szájhigiénia elengedhetetlen a gyors, komplikációmentes sebgyógyuláshoz. Tisztítsa a fogait fogkefével alaposan naponta legalább két alkalommal, de a sebészeti területen körül óvatosan használja a fogkefét. A sebet közvetlenül ne dörzsölje a varratszedés előtt, majd csak 7 nappal a beavatkozást követően. Varratszedés után az érintett terület tisztítható, használjon puha, sebészeti beavatkozások utánra tervezett fogkefét.

 

Foghúzás utáni fájdalom és a szabadidős tevékenységek összefüggése

A pulzusszáma emelkedésének elkerülése érdekében 1 hétig kerülje a sportolást, az erős fizikai aktivitást foghúzás után. A sportolás lüktető fájdalomhoz, vérzéshez vezethet.

A meleg serkenti a gyulladásos reakciókat, emiatt kerülje a napozást, a szauna és fürdők használatát két hétig.

 

Megengedett a foghúzás után dohányzás?

Dohányzás tilos legalább 10 napig a beavatkozást követően.

GYIK - Gyakori kérdések foghúzás után

Mikor ehetek foghúzás után?

Ahogy minden érzéstelenítés mellett végzett fogászati beavatkozás után, úgy foghúzás után is csak akkor szabad enni-inni, amikor az érzéstelenítő hatása teljesen elmúlt, ellenkező esetben elharapjatjuk a szánkat, nyelvünket, ajkunkat.

Mit nem szabad foghúzás után csinálni?

A legfontosabb, hogy kerüljük a beavatkozás után a dohányzást, a nyers tejtermékek fogyasztását, a foghúzás helyének szívogatását. Ne öblögessünk semmivel, ne köpködjünk. Tartsuk a foghúzás környékét tisztán fogkefével, az érzéstelenítő hatásának elmúltával próbáljunk inkább a másik oldalon étkezni.

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Gáspár László

„Annyira kedvesek és annyira profik...."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Járai Máté, színész

"Professzionális hely, próbáljátok ki!"

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Járai Kira

"Maximálisan meg voltam elégedve, még fehérebbek lettek a fogaim..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Tamás

„Mindig azt éreztem, hogy meghallgatnak..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Vidosa Noémi

"Bárkinek jó szívvel ajánlom a klinikát, mert minden kezelés fájdalommentes..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Cseke Katinka

„Egyszerűen csoda a doktor úr és a doktornő"

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Tarján Zsófia, Honeybeast

"Gyakorlatilag egy élményben veszek részt, pedig fogászati kezelésen voltam."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Hatvani Mátyás

"A beavatkozás abszolút fájdalommentes volt, későbbiekben is őket fogom választani..."

Lejátszás

Elégedett pácienseink véleménye

Páciens vélemények a Helvetic Clinicsről

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Kiss Ernő Zsolt színművész

"Azt éreztem, hogy biztonságban vagyok..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Horvát János

"...elment 20 esztendő, s azóta mi együtt vagyunk..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Siroki Tamás

"A műtét nagyon fájdalommentes volt, már au injekciót sem éreztem egyáltalán..."

Lejátszás

Elégedet páciensünk, Bogdán Réka

"Nagyon fájdalommentesen és nagyon profin oldotta meg ezt a helyzetet..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Jeroem

"Meglepődtem, mert ilyen magas színvonalú fogászatot nem láttam életemben..."

Lejátszás

Elégedett páciensünk, Móni

"Azonnal jól érzed magad, ha ide bejössz..."

Áraink

Fogeltávolítás

Sebészi fogeltávolítás

Sebészi fogeltávolítás komplikált

Orvosaink